Az előző, étrendes jegyzetemmel kapcsolatban érkezett néhány kérdés, konkrétan a reggelire vonatkozólag. Az emberek egy része idő hiányában nem tud reggelizni, vagy még nem éhes, vagy azért nem eszik, mert akkor kibírja ebédig evés nélkül, ezzel azt az érzetet keltve magában, hogy jó néhány kalóriát megspórolt. Ez utóbbi típus azt állítja, hogy ha reggelizne, akkor utána egész délelőtt éhes lesz, és zabálhatnékja van. Vizsgáljuk meg eme 3 alfaj sajátosságait (aki reggelizik is, majd egész nap zabál, azt most kihagyom. Teljesen reménytelen ::).
1. NEM REGGELIZEM, MERT NINCS IDŐM.
Közhely szótár első oldal lap teteje: rohanó világban élünk (ettől a kifejezéstől rosszul vagyok).
Csörög a vekker felkelünk, azt se tudjuk merre vagyunk arccal. Jó ha a kávéfőzőt megtaláljuk, családosok gyereket ébresztenek és noszogatnak, nem családosok pedig próbálnak maguknak arcot rajzolni, vagy keresik a zoknijuk párját (vagy a sajátjukat), rosszabb esetben emlékezni próbálnak arra, hogy mit is csináltak előző este. De elkalandoztam. Szóval.
A „nincs időm reggelizni” típusnak mindeképp valami olyan reggelit ajánlok, amit autóban/tömegközlekedve is könnyedén el tud fogyasztani. Az útba eső látványpékségek kínálata a lehető legrosszabb választás. Tele van cukorral, finomított liszttel és zsírral, ez aztán tényleg az egekbe röpíti az inzulinszintet, és tényleg zabálhatnékunk lesz egész nap. Vitamin, hasznos tápanyag meg sehol. Kinek kell ez?! 🙂
A megoldás az, hogy olyan élelmiszereket tartunk otthon,amit csak kikapunk a hűtőből,és már indulunk is. A jelszó itt is:cukormentes legyen!!! Tartsunk otthon cukormentes joghurtitalokat (pl. kaukázusi kefír), és útközben fogyasszuk el, 2-3 korpás keksz kíséretében. Hogy nem hangzik jól? Hát nem is a gasztronómia csimborasszója, de most optimális megoldást keresünk ugye, és szépek meg csinosak akarunk lenni. Lehet kapni különböző étkezés helyettesítő italporokat, olyat is érdemes beszerezni. Csak tejjel összekeverjük, és voilá, már mehetünk is. Ezek ráadásul hosszú időre eltelítenek, rengeteg rostot tartalmaznak, valamint fontos vitaminokat és persze feszes kis testünk zálogát: fehérjét.
2. NEM VAGYOK ÉHES REGGEL, EGY FALAT SEM MEGY LE A TORKOMON.
Igen, van ilyen típus. Azonban ez legtöbbször egy nagyon egyszerű ok miatt van így: este későn vacsorázik, így reggel még persze hogy nem éhes hiszen a vacsora még ott emésztődik a gyomrában. Olyan embert, aki este normális időben, konszolidált mennyiséget eszik, és másnap reggel nem tudna megenni egy elefántot (csak a mellét, bőr nélkül persze), hát még nem nagyon láttam. De ne legyek már ilyen előítéletes, tegyük fel, hogy reggel idegesek vagyunk, vagy bármi, és ezért nem tudunk enni. Ilyenkor a megoldás szintén az előbb említett étkezés helyettesítő turmix. Folyékony így pikk-pakk le lehet küldeni a gyomorba.
3. HA REGGELIZEM, UTÁNA EGÉSZ NAP CSAK ZABÁLOK.
Itt nagy valószínűséggel megint az a fránya inzulin a hibás, amit a lelkes hasnyálmirigyünk termel (igen, igen az egzotikus szépségű Langerhans-szigeteken :)) már attól is, ha meghallja az összetett szénhidrát szót. Ugyanis ez az ember típus azt veszi alapul, amikor benyom egy mennyei, forró sajtos/csokis/lekváros croissant,aztán leöblíti egy jó kis habos kakaóval. Mi történik ilyenkor a szervezetben?
Ugye éjszaka (elvileg) nem ettünk, felkelünk, vércukorszint alacsony. Betolunk egy nagy adag fokozottan egyszerű szénhidrátot (fehér liszt, cukor pfúúj). A szervezetnek semmi dolga vele, a zsírt egyből küldi a popsira/hasra, a cukor feldolgozás nélkül mehet a véráramba. Ettől hirtelen toronymagasra emelkedik az inzulinszint. Ezzel persze csak elindult a hullámvasút. Amilyen gyorsan megugrott az inzulinszint, olyan gyorsan le is esik. És ettől jön az az érzés, hogy megint zabálnom kell, hiszen a szervezet követeli a következő adag „anyagot” (igen, létezik a cukorfüggőség, és igen, le lehet szokni róla). Ez egyébként (csak mellesleg említem meg), a bőr és a szövetek gyors elöregedéséért is felelőssé tehető (mármint a finomított cukrok, egyszerű szénhidrátok)…
A nem reggeliző típus már 11-kor, de legkésőbb 11.59-kor, iceg-ficeg a székében, hogy ő éhes, és körbevizslat az irodában, hogy ki tartana vele? Ismerős? 🙂 Aztán jön a kétfogásos menü, lehetőség szerint kenyérrel,mert ugye éhesen az ember nem igazán tudja reálisan megállapítani a szükséges tápanyag mennyiséget. És dupláját bepuszilta annak,mint amennyit a reggelivel megspórolt. Aki pedig nem reggelizik, és magát morális hősnek gondolva ebédre kibírja hogy reszelt répát egyen, saláta cafatokkal,nos…az egy másik kategória, és szintén magával tol ki. Ahogy már említettem: pettyhüdt lesz és ráncos (vékony,de löttyedt).
Naszóval. Ha ez típus, mondjuk zabpelyhet reggelizne reszelt almával, bizony nem éhezne meg délig. Egyébként ha jó sok fahéjjal, és mondjuk édesítővel (mézzel óvatosan bánjunk!Egészséges, de végső soron az is cukor…), vaníliával édesítjük, remek téli reggeli!!El lehet készíteni belőle egy nagyobb adagot, 3 napig eláll,csak mikróban kell melegíteni rajta egyet, és már ehetjük is.
ÖSSZEGZÉS
A reggeli az egyik legfontosabb étkezés! Nem abból kell kiindulni, mikor a szállodai svédasztalnál telezabáljuk magunkat a mennyei szalonnás tojással, meg a frissen sült gofrival, és ennek ellenére (illetve éppen ezért…) már 10 órakor éhen veszünk a medence partján. A tápláló, minőségi reggeli nem hízlal, sőt!
Érdemes emiatt kicsit korábban kelni, szerintem a reggeli az egyik leghangulatosabb étkezés, és megalapozza a napot…
Ha jobban ráérünk, akkor kifejezetten ízletes reggeliket is lehet készíteni. Egy jó kis tojásfehérjéből készült, mozzarellás rántotta, vagy egy teljes kiörlésű sonkás toast igenis finom (receptekért forduljatok hozzám bizalommal! :)).
Várom a kérdés cunamit! 🙂
by BOGI – 2011.11.02.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: