Gasztrofitnesz in the ROOM

LowCarb túrógombóc almazselével

low carb túúrógombóc

 

 

Anno, mikor még elveszett voltam a konyhában (már ollllyan rég volt, nem is emlékszem…kb fél éve se:)…) és ezért időszakonként rendeltem a napi betevőm (persze mindig valami diétás fajtából), az egyik kedvencem a zabpelyhes túrógombóc volt. Ideje volt, hogy ezt is megreformáljam saját “elveim” szerint és egy még ennél is alacsonyabb szénhidráttartalmú verziót kísérletezzek ki. A kísérletezés szó ebben az esetben többszörösen megállja a helyét, ugyanis 3 menetes volt a meccs, mire végre olyan lett a végeredmény, amilyet szerettem volna. A nap végére meg gombóc-mérgezést kaptam…:)

 

Hozzávalók:

160 g laktózmentes túró (vagy sima, zsírszegény)

15 g szójafehérje izolátum (vagy bármilyen másfajta)

15 g kókuszliszt

1 egész tojás

1 tk útifű maghéj

édesítő

csipet só

 

Elkészítése:

Összekeverem a hozzávalókat, kézzel jól összegyurmázom. Eztán vizes kézzel kis gombócokat gyúrok, én 12-t csináltam, így kicsit nagyobbak lettek, mint egy Raffaello, de lehet nagyobbat is csinálni. Én a sok kísérletezés miatt nem bíztam a véletlenre, így a párolómba főztem meg őket gőzben, de vízben is ki lehet, ahogy az eredetit. Arra kell vigyázni, hogy miután kiszedtük őket a vízből, hagyjuk hűlni a gömböcöket, és csak utána egzecíroztassuk, mert ilyenkor nagyon puhák, pár perc múlva viszont összeállnak masszív kis golyókká.

 

Tápanyagtartalma egy adagnak (én két adagra osztottam):

laktózmentes túróból (ebből sajna nincs zsírszegény):

Energia: 205 Kcal

F: 24,5 g

Ch: 4 g

Zs: 9,45 g

 

zsírszegény túróból:

Energia: 153 Kcal

F: 23 g

Ch: 4,7 g

Zs: 4 g

 

 

Én reszelt almából, édesítővel, kis fahéjjal  és zselatinnal almazselét készítettem rá, de lehet pl. joghurttal, vagy vaníliás fehérjeporból kis vízzel kikevert öntettel is enni…vagy mással;)

 

Ezentúl itt találod a legújabbak receptjeimet : https://lowcarblab.cafeblog.hu/

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!