Fogadalmak - Félig a kukában...
Hááááát….nem véletlen, hogy az első 4 nap óta nem nagyon dugtam ide az orrom….nemigazán volt dicsekedni valóm diétafronton. Mondjuk úgy 70-80%-ban sikerül teljesítenem a tervet, de nem túlzottan példamutató a hozzáállásom, ha múltbéli akaraterőmet veszem alapul. Mondjuk úgy, hogy nagyjából visszazökkentettem az életem a régi kerékvágásba, többnyire betartom a saját kis szabályaimat, mozgok is mindennap, de azért indokoltan nem számítok kockahasra április elejére…sebaj, én így is büszke vagyok rá, hogy egész rövid pórázon sikerül tartanom a nemrégiben még elszabadultnak nevezhető szénhidrát éhségemet. Szerintem már ez is valami… néha sikerül meggyőznöm magam, többnyire, amikor fikarcnyi kedvem sincs szenvedni, hogy így 30 felé már indokoltan asszonyosodik az ember…néha meg a falnak tudnék menni testem fizikai megnyilvánulásán. Múltkor pl. ashtangán furcsa felismerésem támadt- ott ugye az embernek néha érintenie kell párnázottságra hajlamosabb testtájait, és én az egyik ilyen esetnél ráébredtem, mondjuk így, stílszerűen, megvilágosodtam, hogy ez bizony nem az én testem!…de nem ám!…sosem voltam nádszál vékony, na de ilyen fokú eltunyulást még nem észleltem saját testemen eddig. Ha valaki ismer, most biztos csóválja a fejét, ez így szokás, tudom-tudom, “jól nézek ki”, meg” hova akarsz fogyni?”-hahh, ez anyukám szava járása…dehát, én ezeket a tereléseket nem veszem ám be! Tudom, amit tudok, látom, amit látok, csak épp nincs meg valamiért az a kattanás, ami nélkül nem mennek ezek a dolgok. A fogyókúrához nem kell más, mint ez a bizonyos kattanás, amikor elhatározod, bekapcsol az a valami, és onnantól, mint valami gőzmozdonyt hajt előre a célod felé, és nincs az a gyomorkorgás, ami eltántorít…Hát ez nekem most az istenért sem jön, pedig lelkem rajta, én akarom! Az elméletem, hogy ehhez kell egy csomó hely az agyban, azaz ilyenkor az embernek ne legyenek komolyabb foglalatosságai, gondolatai, hogy kellően tudjon a diétára koncentrálni, hogy kellően tudjon szenvedni. Amikor semmi más problémája nincs az embernek, valahogy alkalmatosabb ezekre a kínlódásokra, hogy megállja, hogy nem eszik ezt, nem eszik azt, és más sem hajtja, mint eme fennkölt cél, hogy magát a tökéletesség felé tuszakolja. Nahh,de ha az embernek pont van elég kínlódni valója, tennivalója, és nem nagyon jut ideje azon morfondírozni, hogy tökéletesség álomképét vizualizálja maga elé a nap minden egyes percében, akkor valahogy a cél is elsenyved, és máris könnyebben nyúl a tejes dobozért ( ez az én keresztem, nem a csoki)…erre jön a revizor ( a párom, akit megbíztam az elején nagy elszántságomban, hogy ügyeljen a szabálysértéseimre) és jól kiveszi a kezemből a dobozt, én meg megsemmisülve tudatosítom magamban, hogy bizony szégyenletes akaraterő hiányban szenvedek. Ez a nők életének megkeserítője….. mutassatok egy pasit, akinek ilyen problémái vannak! Itt van az én Életem Párja…mióta nem szaladgál le napi 40 km-t a munkájából kifolyólag, és azóta étvágya is van, egész helyes kis pocak gömbölyödik a pólója alatt…és kit érdekel?? Én nem is látom! Eszik éjjel- nappal (merthogy közben a cigiről is leszokott:) ) csokitól kezdve a nápolyin és a kakaós csigán át az olívaolajban tocsogó tésztáig mindent, aminek már a látványától is felpattan rám vagy 2 kiló, ja és nem sportol a világon semmit…és annyi látszik rajta, hogy kicsit kifele homorú a hasa, és végre nem befele. Hát hol itt az igazság??
Nincs igazság, ezt zsebre is rakhatjuk… nincs mást tenni, mint elfogadni az elfogadhatatlant, vagy várni a kattanásra és belevágni a nagy fogadalmakba!
by ANDI – 2012-01-27
Fogadalmak..
Annyira közhelyes, na de mégis… nő vagyok na… hát persze, hogy az első számú fogadalmam, amit a kis befőttes üvegbe dobtam, hogy most aztán életmódot váltok, lefogyok és jövőre elégedett leszek, amikor tükörbe nézek.. .bármelyik szögből. Pedig tudom, hogy ha az első kettő sikerül is, a harmadik… nincs az az isten!
Úgyhogy ezt én így módosítottam: agyat cserélek, akaraterőt növesztek, ellentmondást nem tűrök (magammal szemben), és ha végigcsinálom 80%-ban elégedett is leszek.(Találtam is ehhez egy szuper segítséget, erről majd lentebb!)
Bár ez minden évben aktuális, azért az ideiben még inkább, mivel az elmúlt háromnegyed évem a megszokottól igencsak eltérő (élet)módon tellett, és ez bizony a tükörben is látszik (utálom az összeset!!), meg a ruháimon is:(.
És mivel életem nagy része egy “edzőteremben” telik, nehéz bármi kifogást találnom, ami az időt, a helyet, a lehetőségeket, a csillagok állását illeti:)
Azt mondják, az vagy, amit megeszel… ahh, mily kegyetlen, óriási igazság ez!
Egész életemet végigkísérték a diéták, meg a mozgás, és most, hogy úgy alakult az életem, hogy ilyen hosszú ideig igencsak háttérbe szorult a fontossági listámon az étkezésem korlátok közt tartása, és a testmozgást a naphosszig tartó laptop előtt görnyedés váltotta fel, a “zseniális” evolúciós alkalmazkodásnak köszönhetően a szervezetem remekül felvette ezt a ritmust, és minden egyes testrészem tohonyára puhult. Egyértelmű, hisz az üléshez nem kell más, mint jó puha, renyhe alátámasztás, és az olyan esetleges balesetek ellen, mint a székről való oldalra borulás a fáradságtól, bőségesen kipárnázott vázszerkezetet igényel… nahh, az én szervezetem remekelt ezen a téren, minden aszerint alakult, ahogy a nagy könyvben, nem nagy megelégedésemre.
A csirkére már jó ideje nem bírok ránézni sem, ezt a már régebben említett versenyfelkészüléses időszak eredményezte, és a kamaszkorom óta tartó stabil ellenálló képességem az édességekkel szemben is gyengült ebben az időszakban… az agyamnak kellett, hiszen ahhoz, hogy jól működjön, szénhidrátra van szüksége (..kár, hogy nem brokkolira…), úgyhogy ez nem teljesen az én hibám:)
Ezalatt az idő alatt rájöttem, hogy a cukor tényleg függőséget okoz, ha nem élsz vele egyáltalán, akkor eszedbe sem jut…nahh de ha egyszer eltévelyedsz, nincs kegyelem! Onnantól kezdve életed megrontója, a legeslegkétszínűbb, legkegyetlenebb, leggonoszabb társ, aki nélkül képtelenség élni. Kiirtására csakis a legelhivatottabbak, legelkötelezettebbek képesek!
Szóval, ha valaki hasonló fogadalmat tett (ááá, nem jellemző:) ), akkor csak rajta!
…és mellesleg tudok egy jó termet is hozzá, remek edzőkkel, ha ennyi motiváció nem lenne elég:)
by ANDI – 2012-01-12
MI A ROOM?
Egy profi személyi edző stúdió, ami abban különbözik a hagyományos edzőteremtől, hogy itt egyszerre csak egy vendég edz a trénerrel.
Professzionális eszközökkel végzett, funkcionális (saját testsúllyal végzett gyakorlatok) és cross training (köredzés jellegű) edzések, tökéletesen a vendég igényeire szabva, céljainak, fittségi és- egészségi állapotának megfelelően.
Ha nem szereted a tipikus edzőtermi atmoszférát, zavar a tömeg, és frusztrál, hogy mások előtt kell edzened, Neked a ROOM a megoldás.
Privát, barátságos környezetben, profi edzőkkel, személyre szabott edzésekkel várunk mindenkit, céltól, kortól, nemtől függetlenül.
ROOM- LÉPJ BE AZ AJTÓN!
Közkívánatra - Fitness Cheesecake
Hozzávalók:
A tésztához:
20 dkg zabpehely
Víz
Kevés fahéj, édesítőszer
A krémhez:
500 gramm zsírszegény túró
500 gramm zsírszegény krémsajt
1 citrom (reszelt héja+leve)
4 tojás
Édesítőszer
1 vaníliarúd kikapart belseje
2 kk sütőpor
20 gramm vaníliás proteinpor (nem fitneszeseknek főzős vaníliás pudingpor)
3 ek low carb liszt
Eperöntet:
0,5 kg fagyasztott eper
1 kk citromlé
Édesítőszer
Elkészítés:
A zabpehelyből jó sűrű zabkását főzünk. Ezt egy 28 cm-es, kiolajozott tortaforma aljára lapogatjuk. Megvárjuk míg kihűl, majd forró sütőben picit elősütjük, hogy leheletnyit megbarnuljon.
A krémhez villával felverjük a tojásokat (nem kell habosra, csak legyen egynemű. Összekeverjük a hozzávalókat. Kb 160 fokon sütjük úgy egy órát (érdemes alufóliával lefedni, hogy ne égjen meg a teteje). Akkor a legjobb, ha áll egy éjszakát a hűtőben.
Az eperöntet szimplán csak össze kell főzni, majd turmixolni. Különálló öntetként is lehet tálalni, vagy a még nyers tésztába csöpögtetni belőle, és azzal megsütni. vagy is is 🙂
Fitnesz pizza tonhal feltéttel
Hozzávalók (1 személyre):
10 dkg karfiol
1 tojás
1 ek low carb liszt (működik simával, de ha már fitnesz, legalább teljes kiörlésű legyen)
1 kk sütőpor, só, bors
Nem fogyózók reszelhetnek a tésztába némi sajtot.
Tonhalas feltét:
1 db natúr tonhal konzerv
3 ek paradicsom püré, 1 kk oliva olaj (extra szűz)
bazsalikom, oregano, só, bors
Light mozzarella
Elkészítés:
A karfiolt jó puhára főzzük sós vízben. Leszűrjük, majd villával alaposan összetörjük. Megvárjuk míg kihűl (különben összekapná a tojást). A tojást villával kissé felverjük, sózzuk, borsozzuk. A lisztet összekeverjük a sütőporral. Az összes hozzávalót összekutyuljuk. Egy sütőpapíron ceruzával körberajzolunk egy kerek kistányért. Megfordítjuk a sütőpapírt (hogy a ceruzás része legyen alul). Ráhalmozzuk a karfiol tésztát. Sütőben világos arany barnára elősütjük. Óvatosan megfordítjuk, hogy az alja kerüljön felülre.
A tonhalat összekeverjük a többi hozzávalóval (kivéve a mozzarellát), ráhalmozzuk a karfiol alapra, tetejére mehet a sajt…
Grill fokozatra visszatesszük (óvatosan, mert könnyen megég, és lényegében már csak a sajt kell ráolvadjon).
Fitnesz császármorzsa, joghurttal, friss áfonyával
Hozzávalók ( 1 személyre):
1 tojás
2 ek zabpehely
2 ek low carb liszt
1 ek protein por (Scietec Isobest – de nem fitneszeseknek ez teljesen elhagyható)
Édesítőszer (kinek mi…)
2 ek tej
Öntethez:
Friss áfonya (mirelittel is működik)
1 dl zsírmentes natúr joghurt
Édesítőszer, némi fahéj
Elkeverjük a hozzávalókat. Egy serpenyőt vékonyan kiolajozunk. Kiterítjük benne a tésztát, és nagyon kis lángon addig sütjük, amíg picit megszilárdul (vigyázat, könnyen megég!). Megpróbáljuk megfordítani. Ha nem megy, akkor vágjuk négybe, és úgy fordítsuk meg. Így is süssük egy keveset, aztán egy spatulával essünk neki, és „szaggassunk” belőle kis galuska szerűségeket. Majd ezeket pirítsuk tovább.
A joghurtot is elkeverjük a hozzávalókkal. Tányérra halmozzuk a morzsát, majd megöntözzük a joghurtos szutyival.
Tádddááámmm 🙂
Ananászos proteines túrókuglóf
Hozzávalók:
4 tojás
5 ek kókuszreszelék
500 gr zsírszegény túró
4 karika (cukrozatlan) ananász apróra vágva (ha konzerv, akkor jól lecsepegtetve)
20 gr protein por (vaníliás)
4 ek gluténmentes vaníliás pudingpor
3 ek zsírszegény natúr joghurt
3 kk sütőpor
Édesítőszer
A tojásokat enyhén felverjük, majd a többi hozzávalót is nemes egyszerűséggel hozzákeverjük. Szilikonformában (kuglóf, őzgerinc, tortaforma)160 fokon, kb. 50-60 perc alatt sül meg. Kihűlve lehet normálisan szeletelni, ideális esetben álljon egy éjszakát hűtőben.
















